A szentendrei IKON Csoport Szépművészeti Egyesület immár tradicionálisan vesz részt idén is a Szentendre Éjjel- Nappal Nyitva programjában. Új tagokkal bővülve, az egyesület jeles alkotóink munkáival találkozhat a közönség a kiállításon, a Pirk János Múzeum kertjében. Az IKON csoport művészeti egyesület szervezetileg 2004-ben jött létre Szentendrén élő művészekből. Az egyesület értéke a művészeti sokszínűségében rejlik, tagjai […]
A Múzeum Kert Kávézó galériájában megtekinthetők az Infinito Modern art Gallery pályázatának legjobb alkotásai. Palásti Renáta képzőművész és Stromajer Attila kreatív alkotó, többszörös Designer-díjas művész is jelen lesz alkotásaival, ahol lehetőség lesz a látogatóknak a velük való találkozásra, valamint egy jó beszélgetésre, hogy szakmai fortélyokat, technikákat ötleteket és tanácsokat adjanak feltörekvő társaiknak és minden egyes […]
Közös barangolás az ismert és elfeledett városrészeken a Szentendre Fotóklub tagjaival. További információ a fotoklub.tdm@szentendre.hu email címen, vagy a Civil Házban kérhető. Indulás: Civil Ház (Péter Pál u. 1.)
Fotókiállítás három napon át, naponta többször megújuló tematikával. Új képek, új nézőpontok – minden belépés egy másik élmény.
A fesztivál ideje alatt a pizzéria igazi olasz hangulattal vár: kizárólag olasz zene szól majd reggeltől estig, az enteriőr mediterrán díszbe öltözik, és persze a kemencéből a legfinomabb nápolyi pizzák kerülnek ki. Csempéssz egy kis dolce vita-t a hétvégédbe!
Az eddigi sikerekre tekintettel a gyermekkönyvtár ismét meghirdeti bentalvós programját. Várjuk a 10-14 évesek jelentkezését, akik szívesen töltenek egy éjszakát a könyvek közt a nyári szünet végén.Tervezett program: játék, olvasás és esetleg egy kis alvás is A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Jelentkezés augusztus 28-ig a gyermekkonyvtar@pmk.hu címen.
Live act, érzékenység és veretés mindenfajta kontroll nélkül
A kiállítás a Blue Land Folklor előtti Virágok és Kívánságok terén látható. Az üzlettulajdonos gyűjteménye olyan eredeti méretű, illetve gyerekjátéknak készült babakocsikból áll, melyek a 19-20. századból származnak. Az arra járók nemcsak a babakocsik “évjáratát”, hanem jellegzetességeit, és érdekességeket is megtudhatnak.
Egy közös történet. Egy közös küldetés. Idén ünnepeljük a Mikrocsodák Múzeumának 20. évfordulóját. Ebből a különleges alkalomból egy közös küldetésre hívunk mindenkit! Szeretnénk meghívni, hogy csatlakozzon hozzánk és segítsen a történetünk megosztásában! A segítséget egy különleges játékkal és egy egyedi kedvezménnyel ajándékozzuk meg a közelgő Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválon. Hosszabbított nyitvatartás a fesztivál alatt A Szentendre Éjjel-Nappal […]
A fesztivál ideje alatt a Parti Medve nyomatai 20% kedvezménnyel kaphatók. Válogass kortárs grafikusok, illusztrátorok csodás képei között!
Szente Krisztina kerámiaművész szeretettel vár minden érdeklődőt a stúdióba, sok-sok porcelánnal és kínai tea kóstolóval.
A Barcsay 125 emlékév alkalmából kivételesen megnyílik a Barcsay Múzeum! Házigazda: Gergye Krisztián A különleges nap során projektorok vetítik az ikonikus szentendrei kötődésű művész képeit és rajzait a múzeum tereiben, ahol a falak életre kelnek, az alakok mozogni kezdenek. A látogatók szabadon barangolhatnak ebben az újraértelmezett képuniverzumban – egyedi, érzéki találkozás Barcsay világával. Időszakonként élő […]
A Dumtsa Kézműves Kirakodón ékszerek, kiegészítők, táskák, kerámiák, antikvár könyvek és még sok más megtalálható. A termékek ráadásul a legkülönbözőbb technikákkal, anyagokból készülnek: például üvegből, nemezből, akácból, de tűzzománc munkákat is találhatunk majd a standokon.
Egy nyári hétvégére a Görög utca falai galériává alakulnak.Képek kerülnek a vakolatra, történetek a kövekre. Szemek figyelnek, lábak lassítanak, és talán valaki meghallja a fal meséjét. Gyertek, nézzetek, álljatok meg egy pillanatra!A festmények megszólalnak – és talán bennetek folytatják tovább a mesét. És ha úgy érzed, egyik hozzád szól – hazaviheted!Mert minden megvásárolt kép nemcsak […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Szeretettel várunk minden alkotni vágyót – kicsiket és nagyokat – egy különleges, közösségi élményre, ahol egy hatalmas vászonra együtt festhetünk! Engedd szabadjára […]
A fesztivál ideje alatt a Felnőttmegőrző - Társasjátékos Klub rendkívüli játéknapokat tart: társasjáték-maraton három napon át! Játszhatsz a felnőtteknek szóló legjobb stratégiai, és logikai társasjátékokkal. Gyere, nézz körül, aztán úgyis itt ragadsz! Szeretettel várjuk a társasjátékokat szerető felnőtt érdeklődőket! Látogasd meg a Klub honlapját is! Kövess bennünket a Facebook-on!
HandaBanda Zenekar duóinteraktív gyerekkoncert ének: Szabó Zselyke, gitár: Balla Gergely Mózsi Minden napra egy dalocska segítségével a hét minden egyes napjára egy kis napindító útravalót szeretnénk adni, hogy a rögös hétköznapok jókedvűen, pozitív érzésekkel indulhassanak az apróságoknak. Igazán fontos az olvasás, a sport, a család, a szórakozás és persze minderre dalban hívjuk fel a figyelmet!Kicsiknek, nagyoknak […]
A legendás Vajda Lajos Stúdió tagjai kísérleti, ugyanakkor egymással párbeszédet folytató kiállítási teret hoznak létre augusztus utolsó hétvégéjére. A programsorozatban a stúdió tagjainak kiállítása mellett szerepelnek majd „nehézzenei” elemek, audiovizuális és kísérletező performanszok is. augusztus 29. péntek 19:00 Instabil oldalfekvés c. kiállítás megnyitó esemény / Szurcsik József képzőművész, közreműködik Mákó Miklós trombitaművész 19:30 Phantom set / Mákó Rozi […]
A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretén belül a már sokszor bizonyított 4/4 csapata árasztja el a partot kellemes elektronikus zenével.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A papírszínházas beavató foglalkozáson interaktív, mesés formában ismerkedünk meg Vajda sajátos és egyéni Szentendre-képével, látásmódjával, a képek történetmesélő erejével és a művészet […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A Naprendszer legtitokzatosabb bolygója, a Merkúr legfrissebb kutatásaira fókuszálva a kiállításon részvevő tíz szentendrei művész munkái az univerzum és az emberi élet […]
Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a dm Szépségjárattal, legyen szó fesztiválokról, családi napokról, zenei eseményekről vagy gasztro rendezvényekről. Augusztus 29-én és 31-én begurul a dm Szépségjárat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválra tele meglepetésekkel, ajándékokkal! A buszban egy profi sminkes és fodrász fogadja a látogatókat, akik dm saját márkás termékekkel készítenek ingyenes sminket és frizurát. […]
A Duna korzón a város és a természet harmonikus ötvözetben egyesül. Három napon át izgalmasan élhető forgatag vár itt mindenkire: zenei műfajkavalkád a Lázár cár tértől a Barlang kerti nagyszínpadáig, gasztronómiai tobzódás a teraszokon, népi és urbánus játékok nem csak gyerekeknek. Gólyaláb, kötéltánc, bábszínház és tűzzsonglőr; magyar népzene, japán teák, jiddis dalok és szerb falatok - mindez […]
Találkozás és alkotás a Vadrózsa farm-sorozat író-illusztrátorával, Rippl Renátával. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.Jelentkezés augusztus 28-ig a gyermekkonyvtar@pmk.hu címen. Ajánlott korosztály: 5–9 évesek
A Kopott Pengető egy alternatív rockzenekar, Szentendrei illetőségű tagokkal. Zenéjükben a klasszikus rock energiája keveredik mindenféle dallamokkal. Saját dalaik néhol az ösztön és a lírai elmélkedés határán egyensúlyoz a létezés törékeny, mégis nélkülözhetetlen mivoltáról is. Zajos gondolatok, halk érzések, zene formájában. Egy friss formáció, amelyben az amatőr zenészek célja, hogy koncertjeiken ne csak a dobhártyák, […]
A menopauza hormonális hátteréről és a felmerülő kihívások természetes megoldási lehetőségeiről tart előadást Dr. Balogh Bernadett szülész- nőgyógyász, endokrinológus. A menopauza egy természetes időszaka a női létnek, amely nem a nőiségünk végét, hanem valami új időszak kezdetét jelenti. A kérdés az, hogy miként éljük meg ezt az átalakulási folyamatot. Szülész- nőgyógyász, endokrinológusként ennek az időszaknak […]
A város egyik legjellegzetesebb épülete a Szentendrei Városháza, amely 1730 óta áll a belváros központjában. Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő program keretében most ismét bejárhatjuk belülről is az épületet - egészen a pincétől a padlásig! A séta közben természetesen számos érdekes információt megtudhatunk majd az elmúlt évszázadok itt megtörtént eseményeiről és bejuthatunk titkos helyekre […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Tárlatvezetés a Barcsay Jenő munkásságát bemutató kiállításon Szabó Noémi kurátorral a Barcsay125 emlékév keretében. Részvételi díj: 3000 Ft (múzeumi belépő)
A “Bligëts: Hüperion” egy gyökeres újragondolása a Bligëts-től megszokott zenés utazásnak. Teljesen megújult műsorral tér vissza a szentendrei gyökerű progresszív rock zenekar, hogy egy izgalmas, műfajokat átívelő történet elmesélésére invitálhassa a közönséget. Instagram: @thebligets Szurmai Kristóf - Gitár Sebestyén Patrik - Trombita/Szárnykürt Barakonyi Brúnó - Basszusgitár Imre Ákos - Dobok
A „Nincs visszaút” egy lenyűgöző, részes dokumentumfilm sorozat, amely két magyar férfi közel négyéves világkörüli biciklis kalandját követi. Az utazás nemcsak a Föld tájait tárja fel, hanem egy mély belső átalakulás története is. A főszereplők ismeretlen kultúrákat és embereket megismerve fizikai és érzelmi határaikat feszegették. A sorozat lenyűgöző képi világgal és őszinte narratívákkal mutatja be a bátorságot, […]
A GYŐRI DESIGN CAMPUS kiállításának megnyitója, tárlatvezetéssel. A tárlatvezetést Krizbo és a fiatal alkotók tartják. Krizbo a Design Campus alumni egykori hallgatója immár negyedik éve szervez művésztelepet Szentendrén az egyetemi hallgatóknak. A résztvevők tervezőművészettel foglalkozó diákok. építészek, tervezőgrafikusok, de a művésztelepen saját alkotóművészeti projektjeiket valósítják meg. Az idei év témája Márai Füves könyve, amit a […]
Fellépők: • Filutky - 18:00-19:00• Kombeen - 19:00-20:00• Hallucinatorz - 20:00-21:00 A belépés ingyenes!
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A program a Krasznahorkai László prózavilágát bemutató Minduntalan című kiállításban valósul meg. A program múzeumi jeggyel látogatható, melyet a pénztárban tudnak megvásárolni.
Hétvégi örömzene a Művész teraszán! augusztus 29. péntek 19:00 Papa Jazz Trio Táncolható, örökzöld melódiák nem csak jazz kedvelőknek. 21:00 Latin Combo Duo Kubai élőzene. augusztus 30. szombat 19:00 Szoba Blues Az ismert humorista páros félnótás minikoncertje sajátos szövegű blues-rock dalaikból. 20:30 Rumba Fuerte Trio Kalandozás a spanyol és latin-amerikai zene világában. Flamencós alaphangulat, sok […]
Ez az együttes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem falai között jött létre, melynek ez az első koncertje. A ritmusszekciót Horváth Szabolcs triója szolgáltatja melynek tagjai sok ideje játszanak együtt, Vörös Zsolt (basszusgitár), és Baki József (dob), Horváth Szabolcs pedig zongorán játszik. Hozzájuk csatlakozik két tehetséges egyetemista, Balgoh Máté szaxofonon, és Lazsádi Kata ének. Fergeteges improvizációk, […]
A Belső nyár – Átalakulás c. csoportos kiállítás kísérő rendezvényeként rendhagyó borkóstolót tart Katona Csaba történész - Pest-Buda és környéke valaha híres borairól és szőlőfajtáiról, izgalmas históriákkal fűszerezve. Kiállító művészek: Alattyáni István, Ábrahám Anna, Baksai József, Knyihár Amarilla, Kondor Attila, Szőke Lili Mára már csak emlék, de tény, hogy Pest-Budán és a Duna jobb partján, […]
Zarubay Bence szentendrei képzőművész legújabb képeiből nyílik kamarakiállítás a Foltban. A közös környezet változásai, a nap útja, színei és az általa megvilágított testek árnyékai inspirálták a kiállítás anyagát.
A 2024 év végén a belvárosban nyílt Szabo(r)tázs szabadulószoba első alkalommal kapcsolódik be a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál programjaiba. A játékos kedvű, kalandra vágyó csapatok számára különleges, esti, gyertyafényes programmal készülünk. Történetünk egy régi, hangulatos belvárosi borospincében játszódik (kezdődik?) az 1930-as években. A játék egy idillikus borozgatással indul, de az élet mindig tartogat meglepetéseket és […]
Íliász Gyabronka József Homéroszt olvas Homérosz eposzai végtelenül gazdag, klasszikus remekművek, hősök és istenek történetei – emberi, nagyon is átélhető helyzetekkel, problémákkal, helyenként humorral. Az Íliász a háborúról szól – már ez is szomorúan aktuálissá teszi. Homérosz a Kr.e. 8. században írta az Íliászt, a trójai háború majdnem öt évszázaddal korábban, 1200 körül zajlott. Parisz, […]
hangos-punkos, szörfös-rokkos, mérges-poppos, női frontos gitárzene A tigris szofi 2024 áprilisában debütált első kislemezükkel (“most én vezetek”), amit az Akvárium klubban mutattak be élőben. A Ricsárdgír, a Tudósok, a Kesh és a Blue Tips zenekarokban edződött tagok termékeny időszakon vannak túl, két single-t és egy kislemezt adtak ki az elmúlt hónapokban. Megfordultak a Kobuciban a […]
A Probatbicol egy öttagú formáció, amely a 70-es/80-as évek magyar blues-rock világát idézi fel, emellett dalszerzői szárnyaikat is bontogatják a fiatal zenészek. A koncerten bulizhatsz majd klasszikus, vagy kevésbé ismert Hobo, LGT vagy Kex dalokra és ki tudja, tán még egy-két saját dalra is... A zenekar tagjai: Zrínyi-Gál Réka: ének Buzás Marci: basszusgitár Kállai Balu: […]
Szentendre Fő tere ezúttal valóban vászonná válik. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál egyik különleges programjaként a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből válogatott művek fényfestményekként vetülnek a tér épületeire. Az esemény során többek között Bálint Endre, Balogh László, Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Bartl József, Czóbel Béla, Deim Pál, ef Zámbó István, El Kazovszkij, Gy. Molnár István, Holdas […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Lépj közelebb a szentendrei művészekhez – most nem ecsettel, hanem kamerán keresztül! A Ferenczy Múzeumi Centrum válogatást mutat be az elmúlt évek […]
EGODETOXdokumentumfilm, 52 perc, 2018 A kutyaszánhajtás egy olyan sport, amit nem lehet egóból csinálni. Itt nem a hajtók dicsőülnek meg, hanem a kutyák - vallja Drahos István musher, aki feleségével és 24 kutyájával indul útnak Szentendréről Norvégiába, hogy felkészüljön és elinduljon az egyik legnagyobb kutyaszánhajtó versenyen, a Finnmarkslöpeten. Vajon sikerül-e neki? A vetítés után vendégünk […]
Barakonyi Brúnó, a fiatal jazz generáció szentendrei titánja a Folt színpadán mutatja be új Trio projektjét.
Fehér Elemér különleges zenei világot tár a közönség elé: a klarinét és a basszusklarinét natúr, akusztikus hangzására épülő produkciójuk a klasszikus zene kifinomultságát, a kortárs jazz szabadságát és a bossa nova lüktetését ötvözi. Előadására jellemző az improvizatív megközelítés, amely lehetővé teszi, hogy minden előadás egyedi és megismételhetetlen élménnyé váljon. A koncerten ezúttal közösen lép színpadra […]
Hétvégi örömzene a Művész teraszán! augusztus 29. péntek 19:00 Papa Jazz Trio Táncolható, örökzöld melódiák nem csak jazz kedvelőknek. 21:00 Latin Combo Duo Kubai élőzene. augusztus 30. szombat 19:00 Szoba Blues Az ismert humorista páros félnótás minikoncertje sajátos szövegű blues-rock dalaikból. 20:30 Rumba Fuerte Trio Kalandozás a spanyol és latin-amerikai zene világában. Flamencós alaphangulat, sok […]
A Bëlga 1998-ban alakult, 1999 óta folyamatosan koncertezik, ezidáig 14 nagylemezt, egy koncertlemezt, két remixalbumot, egy karaoke DVD-t és megannyi klipet készített. A Bëlga tagjai DJ Titusz, Még5, Bauxit és Tokyo, valamint DJ Marvin és MC Fedora. Zenéjük 0-100 éves korig mindenkinek szól. A Bëlga az összes jelentős fesztivál nagyszínpadán megfordult már (Sziget, Félsziget, Volt, […]
Egész nap: Mesés alkotások vására Zöldkönyvtár a fák alatt, mesekönyv cserebere Élő könyvtár - mesélnek az alkotók Kézműves programok a fenntarthatóság jegyében Mesés programok 9:00 Kapunyitás énekszóval 9:30 Dalfonó Tímár Sárával zeneszóval Tanuljunk énekeket Tímár Sárával, Junior Prima díjas énekessel! Várunk kicsiket és nagyokat egyaránt! 10:00 Mikrocirkusz Produkció, majd saját cirkuszi figura készítése a […]
Több éves hagyományainkhoz híven ismét közösen, szabadon alkothatunk és készíthetünk két óriási festményt a Templomdombon, Zarubay Bence szentendrei képzőművész segítségével. Felfedezhetjük a szentendrei őstémákat miközben bárki kipróbálhatja a közös alkotás élményét.
Egy közös történet. Egy közös küldetés. Idén ünnepeljük a Mikrocsodák Múzeumának 20. évfordulóját. Ebből a különleges alkalomból egy közös küldetésre hívunk mindenkit! Szeretnénk meghívni, hogy csatlakozzon hozzánk és segítsen a történetünk megosztásában! A segítséget egy különleges játékkal és egy egyedi kedvezménnyel ajándékozzuk meg a közelgő Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválon. Hosszabbított nyitvatartás a fesztivál alatt A Szentendre Éjjel-Nappal […]
A kiállítás a Blue Land Folklor előtti Virágok és Kívánságok terén látható. Az üzlettulajdonos gyűjteménye olyan eredeti méretű, illetve gyerekjátéknak készült babakocsikból áll, melyek a 19-20. századból származnak. Az arra járók nemcsak a babakocsik “évjáratát”, hanem jellegzetességeit, és érdekességeket is megtudhatnak.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Szeretettel várunk minden alkotni vágyót – kicsiket és nagyokat – egy különleges, közösségi élményre, ahol egy hatalmas vászonra együtt festhetünk! Engedd szabadjára […]
Az önismereti foglalkozásra várunk mindenkit, aki szeret olvasni, és nyitott arra, hogy szépirodalmi művek, kreatív írásgyakorlatok és asszociációs kártyák segítségével körüljárja saját életének egy-egy nagy kérdését, és szavakba öntse a gyakran nehezen megfogalmazható érzéseit. A foglalkozást vezeti: Lencsés Anita pszichológus, irodalomterapeuta. A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni a lencses.anita.pszichologus@gmail.com címen lehet. Maximális létszám: 10 fő A PROGRAM INGYENES
Az érdeklődők megismerhetik a kerámiatárgyak gyártástechnológiáját, bemutatják a munkafolyamatokat.
A fesztivál ideje alatt a Felnőttmegőrző - Társasjátékos Klub rendkívüli játéknapokat tart: társasjáték-maraton három napon át! Játszhatsz a felnőtteknek szóló legjobb stratégiai, és logikai társasjátékokkal. Gyere, nézz körül, aztán úgyis itt ragadsz! Szeretettel várjuk a társasjátékokat szerető felnőtt érdeklődőket! Látogasd meg a Klub honlapját is! Kövess bennünket a Facebook-on!
Szentendrei Gyermekszínház és Kreatív Színházi Stúdió – Kanyar-GO Alapfokú Művészeti Iskola Különleges produkcióval készülünk az Szentendre éjjel-nappalra: A Gyermekszínház régi és új tagjai, egy hét alatt a nulláról raknak össze egy intenzív tábor jellegű próbafolyamat alatt. A rendezésért Kertész Katalin felel, aki Gyermekszínház alapítója. A jelmezeket és díszleteket Oroszi Orsolya Éva készíti el. Palacsintás királyság […]
Augusztus 29-31. között idén húszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Babával suttogó, ölelő énekszó magyar népdalok, ölbeli játékok, gitár-, citera- és furulyaszóval, közösségi énekléssel Balázs Marietta zenepedagógussal, meseterapeutával. A zenés foglalkozás után […]
A fesztivál ideje alatt a Parti Medve nyomatai 20% kedvezménnyel kaphatók. Válogass kortárs grafikusok, illusztrátorok csodás képei között!
A JAPÁN FESZT a Szentendre Éjjel-nappal részeként ismét megrendezésre kerül, ahol lehetőségetek lesz megismerkedni a japán kultúrával és megtanulni pár érdekes japán művészet alapját, technikáját. Kapunyitás 10:00Megnyitó és köszöntőbeszéd 11:00- Japán Nagykövetség, Japánkert Magyarország Egyesület, Szentendre Önkormányzata, Japán kiemelt támogató PROGRAM 11:30-12:00 Urasenke BEMUTATÓ-Urasenke teaceremónia bemutatója a kertbenEbben a fél órában az Urasenke iskola magyar […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Hogyan lehet a világot az arány a kompozíció és a forma törvényei szerint újrastrukturálni? Barcsay Jenő festményeinek inspirációjára, a résztvevők egyéni nézőpontjaik […]
A Dumtsa Kézműves Kirakodón ékszerek, kiegészítők, táskák, kerámiák, antikvár könyvek és még sok más megtalálható. A termékek ráadásul a legkülönbözőbb technikákkal, anyagokból készülnek: például üvegből, nemezből, akácból, de tűzzománc munkákat is találhatunk majd a standokon.
AZ ELVARÁZSOLT LEGÉNYNépmese-történet bábokkal, élőzenével és népdalokkal kísérve, a gyerekek bevonásával. Játsszák: Alexics Rita, Erdei Juli, Krausz Gábor. Díszlet, bábok: Török Ágnes. A mesét bábszínpadra alkalmazta és rendezte: Szívós Károly Szép a tavasz, szép a nyár. Szép az, ki szabadon erdőket jár. Bizony az erdő pedig rejthet furcsa lényeket is, akik varázserővel bírnak! De mit […]
Szente Krisztina kerámiaművész szeretettel vár minden érdeklődőt a stúdióba, sok-sok porcelánnal és kínai tea kóstolóval.
A Barcsay 125 emlékév alkalmából kivételesen megnyílik a Barcsay Múzeum! Házigazda: Gergye Krisztián A különleges nap során projektorok vetítik az ikonikus szentendrei kötődésű művész képeit és rajzait a múzeum tereiben, ahol a falak életre kelnek, az alakok mozogni kezdenek. A látogatók szabadon barangolhatnak ebben az újraértelmezett képuniverzumban – egyedi, érzéki találkozás Barcsay világával. Időszakonként élő […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Fedezd fel Szentendre rejtett zugait és izgalmas történeteit egy különleges helytörténeti séta során! Járjuk be együtt a város utcáit Rab Ráby világán […]
Egy nyári hétvégére a Görög utca falai galériává alakulnak.Képek kerülnek a vakolatra, történetek a kövekre. Szemek figyelnek, lábak lassítanak, és talán valaki meghallja a fal meséjét. Gyertek, nézzetek, álljatok meg egy pillanatra!A festmények megszólalnak – és talán bennetek folytatják tovább a mesét. És ha úgy érzed, egyik hozzád szól – hazaviheted!Mert minden megvásárolt kép nemcsak […]
A legendás Vajda Lajos Stúdió tagjai kísérleti, ugyanakkor egymással párbeszédet folytató kiállítási teret hoznak létre augusztus utolsó hétvégéjére. A programsorozatban a stúdió tagjainak kiállítása mellett szerepelnek majd „nehézzenei” elemek, audiovizuális és kísérletező performanszok is. augusztus 29. péntek 19:00 Instabil oldalfekvés c. kiállítás megnyitó esemény / Szurcsik József képzőművész, közreműködik Mákó Miklós trombitaművész 19:30 Phantom set / Mákó Rozi […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Űrhajósként évtizedek óta idegen civilizáció után kutatsz a világűrben. Az első vagy, aki társaival a Merkúrra lépett!Földi idő szerint 2025. augusztus 30-a […]
Hogyan működnek a szövőszékek, mi a különbség, hogyan születnek a minták? Hogyan született a nyitott műhely? Kik, és miért járnak ide, megismerkedni a szövéssel? A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a brigitta.bicskei@gmail.com címen lehet.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A résztvevők felfedezhetik a cianotípia varázslatos világát, megismerkedhetnek a 19. századi fotóeljárás fortélyaival és egyedi, kék tónusú képeket készíthetnek napfény és víz […]
Mi azért szeretjük a mate teát, mert lehet vele kísérletezni, és kell is! Sok szeretettel várunk mindenkit az Éjjel-Nappal Szentendre keretein belül egy izgalmas yerba mate kóstolóra, Szentendre egyik kedvenc helyére: a Barlangba! Mi várható? Jó hangulat biztosan. Ugyanakkor a gyakorlottabb materók, ahogy már megszokhatták: Balázs Gábor legalább 10-15 féle yerba matéval készül, amelyekkel ér kísérletezni, de […]
Több éves hagyományainkhoz híven ismét közösen, szabadon alkothatunk és készíthetünk két óriási festményt a Templomdombon, Zarubay Bence szentendrei képzőművész segítségével. Felfedezhetjük a szentendrei őstémákat miközben bárki kipróbálhatja a közös alkotás élményét.
Napút – Az Ékszerek Színháza Kortárs ékszerkiállítás hazai és nemzetközi alkotók részvételével A nyár a fény, a mozgás, a találkozások és az emlékek időszaka – az érzékek kitágulnak, a színek teltebbé válnak, a pillanatok súlyt kapnak. A „Napút – Az Ékszer Színháza” című kiállítás ezekre az élményekre épít: kortárs ékszereken keresztül idézi meg a nyár […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Díszítsd saját készítésű papírsárkányodat szentendrei motívumokkal, majd mutasd meg mindenkinek a városban reptetve! A foglalkozást tartja: Bors-Bulbuk Zsuzsanna művészettörténész.A programon való részvétel ingyenes!
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Fedezd fel a szecesszió varázslatos világát egy színes és alkotó délutánon, ahol színezhetsz, és saját szecessziós stílusú lámpát készíthetsz! Szeretettel várunk minden […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Könyvkötészeti workshop Rajkó Krisztina designerrel. A foglalkozáson a múzeum korábbi molinóiból készíthetjük el jegyzetfüzetünket. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A Duna korzón a város és a természet harmonikus ötvözetben egyesül. Három napon át izgalmasan élhető forgatag vár itt mindenkire: zenei műfajkavalkád a Lázár cár tértől a Barlang kerti nagyszínpadáig, gasztronómiai tobzódás a teraszokon, népi és urbánus játékok nem csak gyerekeknek. Gólyaláb, kötéltánc, bábszínház és tűzzsonglőr; magyar népzene, japán teák, jiddis dalok és szerb falatok - mindez […]
Füveskönyv készítő workshop, irkafűzés technikával. A workshop során a részvevők elkészíthetik saját Füveskönyvüket, a számukra fontos bölcsességekkel, álmokkal, élményekkel. A folyamat során a kollázs, a rajz, vagy éppen a festés technikáját próbálhatják ki a résztvevők.
A Mana Ékszerstúdió 2003-ban alakult Szentendrén, azzal a céllal, hogy láthatóvá és elérhetővé tegye a kortárs ékszer műfajának legújabb hazai eredményeit. A 2005 óta Jermakov Katalin ötvösművész vezetésével működő stúdió -amely egyszerre nyitott műhely és galéria - a kezdetektől fontos feladatként tekint az oktatásra is. A rendszeresen induló, többszintű ékszerkurzusok, alapozó technikai tanfolyamok, az alapvető […]
Feel:it – Nyárzáró a Duna-parton Kacsakő Bisztró, Szentendre 2025. augusztus 30. | szombat 16:00 – 23:00 Belépés: ingyenes Az év legmelegebb hónapját egy igazán különleges eseménnyel zárjuk le – visszatérünk Szentendrére, a Kacsakő Bisztróba, hogy méltóképp búcsúztassuk a nyarat ott, ahol a természet, a város és a zene egy ritmusra lüktet. Ez az este több szempontból is ígéretes: A Szentendre […]
Az Abraka-Dabra Hastánc Csoport bemutatója a Virágok és Kívánságok terén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál szombati napján, 16 órától.
Nemrégiben a könyvtárban, egy titkos rekeszben különleges, henger alakú széfet találtak. Mostanáig senki sem tudta kinyitni a rejtélyes szerkezetet. Ha sikerül feltörni a kódot, megszerezhetitek a rég elveszettnek hitt kincseket és kijuthattok a könyvtárból. Igazi kaland, szórakozás! Gyertek! 3-6 fős csapatok jelentkezését várjuk! Részvételi díj 2000 Ft/fő, regisztráció az info@gyalogkaland.hu címen. Időpont: 2025. augusztus 30. […]
A nagy sikerű Süti könyvsorozat legújabb részének könyvbemutatója kézműveskedéssel.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A tárlatvezetésen való részvétel ingyenes.
Női archetípusok Sugár Zsigmond meséiben, Ur Eleonóra festményein, mitológiában, asztrológiában. A festőt, Ur Eleonórát az édesanyja „Kincsecském”-nek, a keresztanyja „Gyémántom”-nak szólította, ez ihlette a kilenc női portré nevét, a kilenc drágakövet. A női archetípusok tanulmányozása ösztönözte a nők sokféleségének ábrázolására. Sugár Zsigmond mese- és ifjúsági írót megihlette e sorozat, a batikfestményeken megjelenő nők titkai. A […]
Íliász Gyabronka József Homéroszt olvas Homérosz eposzai végtelenül gazdag, klasszikus remekművek, hősök és istenek történetei – emberi, nagyon is átélhető helyzetekkel, problémákkal, helyenként humorral. Az Íliász a háborúról szól – már ez is szomorúan aktuálissá teszi. Homérosz a Kr.e. 8. században írta az Íliászt, a trójai háború majdnem öt évszázaddal korábban, 1200 körül zajlott. Parisz, […]
Idén is 1000 darab sorszámozott Gumikacsa száguld végig a Bükkös patakon, hogy eldöntsék ki a leggyorsabb versenyző. Miden egyes kacsához tartozik egy támogatói jegy, amelyet a versenyt megelőző napokban a szentendrei Tourinform irodában, 23-án és 30-án szombaton a szentendrei piacon vagy a verseny napján 15:00 órától a helyszínen lehet megvásárolni. Az első 15 helyen befutó Gumikacsa […]
A könyvtárból kiindulva barangolunk a belvárosban a szentendrei írók-költők lába nyomát követve. Idézeteket hallhatunk, érdekes - helyenként meghökkentő vagy személyes - történeteket ismerhetünk meg. Sétavezető: Komáromi-Raisz Borbála Indulás: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Hamvas olvasósarokIdőtartam: 1,5-2 óraMaximális létszám: 25 fő A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés a helytortenet@pmk.hu címen.
Nemrégiben a könyvtárban, egy titkos rekeszben különleges, henger alakú széfet találtak. Mostanáig senki sem tudta kinyitni a rejtélyes szerkezetet. Ha sikerül feltörni a kódot, megszerezhetitek a rég elveszettnek hitt kincseket és kijuthattok a könyvtárból. Igazi kaland, szórakozás! Gyertek! 3-6 fős csapatok jelentkezését várjuk! Részvételi díj 2000 Ft/fő, regisztráció az info@gyalogkaland.hu címen. Időpont: 2025. augusztus 30. […]
Mi egy tőzsgyökeres Szentendreiekből álló feldolgozás zenekar vagyunk, repertoárunkban szerepel: Bryan Adams, ABBA, Máté Péter és még sokan mások! A zenekar kizárólag feldolgozásokat játszik....csak egy picit másképp. Ének: Bicsár Marianna Dob: Gubenyák László Basszusgitár: Petrik Zoltán Gitár: Dózsa Csaba
Ékszerkészítés Vikivel színes üveggyöngyökből és ásványokból. Részvételi díj: 4.900 Ft/fő (2 db ékszer készíthető) 8 éves kortól ajánljuk.
A Bailar Tánciskola tagjai idén is megtáncoltatják a Dumtsa korzó elején sétálókat salsával, merengue-vel, bachata-val, cha-cha-cha-val, sonnal, animációval. Táncolj Szentendre!
A „Nincs visszaút” egy lenyűgöző, részes dokumentumfilm sorozat, amely két magyar férfi közel négyéves világkörüli biciklis kalandját követi. Az utazás nemcsak a Föld tájait tárja fel, hanem egy mély belső átalakulás története is. A főszereplők ismeretlen kultúrákat és embereket megismerve fizikai és érzelmi határaikat feszegették. A sorozat lenyűgöző képi világgal és őszinte narratívákkal mutatja be a bátorságot, […]
Nemrégiben a könyvtárban, egy titkos rekeszben különleges, henger alakú széfet találtak. Mostanáig senki sem tudta kinyitni a rejtélyes szerkezetet. Ha sikerül feltörni a kódot, megszerezhetitek a rég elveszettnek hitt kincseket és kijuthattok a könyvtárból. Igazi kaland, szórakozás! Gyertek! 3-6 fős csapatok jelentkezését várjuk! Részvételi díj 2000 Ft/fő, regisztráció az info@gyalogkaland.hu címen. Időpont: 2025. augusztus 30. […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. 9:00 – 15:00: Szakmai szimpózium17:00 – 18:00: Kurátori tárlatvezetés18:00 – 19:00: Megnyitó & díjátadó gála (zenei közreműködő: Orbán Bori)20:00 – 21:00: Victoria […]
Augusztus 29-31. között idén húszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Ismerd meg Czóbel Béla művészetét, a 20. század eleji magyar modernizmusban betöltött katalizátorszerepét, társadalmi és szellemi környezetét! Tárlatvezető: Topor Tünde Belépőjegy: 3000 […]
Hétvégi örömzene a Művész teraszán! augusztus 29. péntek 19:00 Papa Jazz Trio Táncolható, örökzöld melódiák nem csak jazz kedvelőknek. 21:00 Latin Combo Duo Kubai élőzene. augusztus 30. szombat 19:00 Szoba Blues Az ismert humorista páros félnótás minikoncertje sajátos szövegű blues-rock dalaikból. 20:30 Rumba Fuerte Trio Kalandozás a spanyol és latin-amerikai zene világában. Flamencós alaphangulat, sok […]
Az Intergeeset három fiatal zenész alapította 2023 februárjában. A tagok mindegyike különböző zenei háttérből érkezett és új, aktív résztvevői a feltörekvő zenész-szcénának. A trio felállás kellő szabadságot, ugyanakkor fontos feladatot ad a fiataloknak a közös muzsikálásban. Zenei inspirációjuk összetett: egyaránt megtalálhatóak benne a post-bop és avantgárd jazz nagymesterei, a kortárs jazz-zenészek, késő huszadik-századi pop és […]
Idén 10 éves, a szentendrei gyökerekből táplálkozó,5 vagy $árkány zenekar.Nem specializálódunk egyetlen előadóra, vagy egyetlen zenei stílusra. Blues-rock, Blues-funk, Jazz-rock és Pop alapokra épülő, cover zenekar vagyunk, saját stílusú feldolgozásokkal.Változatos, táncolható műsorral, saját Mashup-okkal készülünk, minden koncertünkre.Szentendre kultikus helyein nagy sikerrel játszottunk már,de a 10. születésnapi koncertünk előtt, az évfordulós „turné” jelentős állomása a Szentendre […]
A regény színpadi változatát felolvassa: Hartai Petra Dramaturg: Török Tamara Rendezte: Máté Gábor Az előadás után Czakó Zsófiával Máté Gábor beszélget. „Hogyan lehet megúszni, élni, lavírozni mások akarata, vágyai között, keresve és remélve, közben megértjük saját céljainkat, és ráeszmélünk végre, mi mit is akarunk. Nem véletlen, hogy a remekül sikerült kötet rövidlistás volt a Margó-díjon.” […]
Hidegkuti Gergely borász előadása és borkóstolója Az est folyamán Hamvas Béla A bor filozófiája című műve áll a középpontban. Részleteket hallhatunk az esszéből és megkóstolhatjuk a Hamvas által ajánlott borokat. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött! REGISZTRÁCIÓ
PIRK JÁNOS (1903-1989), Munkácsy díjas festőművész, a XX századi magyar művészet és ezen belül a szentendrei festészet egyik kiemelkedő alkotója, számos szakmai és állami kitüntetés díjazottja, Szentendre Város Díszpolgára, Pro Urbe díjasa volt. MŰVÉSZI PÁLYÁJA, mely 1919–1989-ig hetven évet ívelt át, a Nagybányai Művésztelepen indult, további állomásai Budapest, Róma, Párizs, Nagybánya, Gödöllő és Szentendre voltak. Tárlatvezetésre hívjuk […]
Miss Bellydance Hungary cím tulajdonosa, Tóth Szilvia tart orientális táncbemutatót. Tóth Szilvia vagyok, orientális táncos. Az orientális tánc, hastánc 14 éves korom óta szerves része az életemnek. Számos hazai és nemzetközi versenyen szerepeltem kiemelkedően, az egyik legnagyobb büszkeségem, hogy a Miss Bellydance Hungary cím tulajdonosa lehetek. Azonban a tanításban találtam meg a valódi szenvedélyem. A […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Az állatmesék rendkívüli erővel hatnak. Támogatnak szorongató élethelyzetekben, nehéz döntéshelyzetekben, segítenek az idejét múlt sémákkal való leszámolásban. Felszabadító érzés a velük való […]
Orbán Bori (ének) és Pánczél Kristóf (zongora,ének) francia és magyar sanzonokkal varázsolja el a közönséget. A fiatal énekesnő, aki színpadon már eljátszotta a világhírű sanzonénekes, Édith Piaf szerepét, most Karády, Piaf és más francia előadók bőrébe bújva idézi föl azt a kort, amikor ez a műfaj mindent elmondott az érzelmek, a szeretet és a szerelem világáról.
A 2024 év végén a belvárosban nyílt Szabo(r)tázs szabadulószoba első alkalommal kapcsolódik be a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál programjaiba. A játékos kedvű, kalandra vágyó csapatok számára különleges, esti, gyertyafényes programmal készülünk. Történetünk egy régi, hangulatos belvárosi borospincében játszódik (kezdődik?) az 1930-as években. A játék egy idillikus borozgatással indul, de az élet mindig tartogat meglepetéseket és […]
A műsor lényege az emberi érintettség és a zenei sokszínűség, elektronikus és akusztikus hangszerekkel. Az előadás intimitást és mély érzelmeket közvetít. A dallamokat népzenei és neoklasszikus elemek ihlették, improvizációkkal és ambient hangzásokkal. Az erőteljes ritmusok dinamizmust adnak a produkciónak. The essence of my show is human involvement and musical diversity, featuring electronic and acoustic instruments. […]
Szentendre Fő tere ezúttal valóban vászonná válik. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál egyik különleges programjaként a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből válogatott művek fényfestményekként vetülnek a tér épületeire. Az esemény során többek között Bálint Endre, Balogh László, Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Bartl József, Czóbel Béla, Deim Pál, ef Zámbó István, El Kazovszkij, Gy. Molnár István, Holdas […]
ROMOKBÓLmagyar dokumentumfilm, 99 perc, 2024 (12) A Romokból című dokumentumfilm elsőként kísérel meg lenyomatot adni a budapesti romkocsma jelenségről, történetének gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskora, jelene és a bizonytalan jövő körforgása adja, miközben az emberi sorsok, a vált-vállvetve küzdés állandósága párhuzamot szolgáltat Budapest keserű és diadalmas történetével. A film szereplői azok a romkocsma-tulajdonosok, kultúrára […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Lépj közelebb a szentendrei művészekhez – most nem ecsettel, hanem kamerán keresztül! A Ferenczy Múzeumi Centrum válogatást mutat be az elmúlt évek […]
Krizbai Gergely – Krizbo és öccse, Krizbai Domokos évek óta foglalkoznak a zene és kép kapcsolatával. Előadásaik során a Krizbai-testvérek egymásra reagálva, improvizatív módon alkotnak: Krizbo élőben rajzol, Domó pedig zenét szerez. Kettejük audio-vizuális párbeszédéből jön létre az előadás. Közös témájuk a Bolyongó Herceg, Krizbo képeinek magányos főszereplője, de ezen az alkalmon az egyes zenés-illusztrációk […]
20:00 - 22:00 - KambodzsaI Improvizációs Szakkör Kiss Janó improvizációs műhelyének kihelyezett koncertshow-ja, zenei örömünnep, közösségi mulatság! 22:00 - 24:00 - DJ Spacecowboy Visszatér a Folt színpadára DJ Spacecowboy, a város legendás lemezlovasa a tőle megszokott, korszakokat átívelő zenei mulatság levezénylésére! A belépés ingyenes!
Pszichedélia, dada, rock 'n' roll – élőben, szívből, képből. Az ef Zámbó Happy Dead Band a magyar alternatív zenei szcéna egyik legegyedibb és legsokszínűbb formációja. Vezetője a festőművészként és performer-ként is ismert ef Zámbó István, a Vajda Lajos Stúdió alapító tagja, akinek látomásos képi világa a zenében is elevenen visszaköszön. A Happy Dead Band dalai […]
Hétvégi örömzene a Művész teraszán! augusztus 29. péntek 19:00 Papa Jazz Trio Táncolható, örökzöld melódiák nem csak jazz kedvelőknek. 21:00 Latin Combo Duo Kubai élőzene. augusztus 30. szombat 19:00 Szoba Blues Az ismert humorista páros félnótás minikoncertje sajátos szövegű blues-rock dalaikból. 20:30 Rumba Fuerte Trio Kalandozás a spanyol és latin-amerikai zene világában. Flamencós alaphangulat, sok […]
Hagyományosan ezévben is szeretnénk hogyha: - 20 centire lenne a közönség- egy kertben játszanánk el a Belle Epoque dalait- annyian lennénk mint egy nagyobb házibuliban- távol a város zajától de mégis közel Viszünk mörcsöt, alá is tudunk írni pár lemezt, es tudunk is pár szót váltani veletek, mert a Barlang pontosan erre jó, hogy közel […]
Esti program a kultúra szerelmeseinek: koncert, DJ, tárlat – borvásárra várnak! A program este 9-kor kezdődik Yohai Mor koncertjével, amit kötetlen galérialátogatás követ. Ezen a hétvégén a Cháj Galéria korábbi kiállításaiból összeállított válogatást láthatunk, a művekről pedig maguk az alkotók is mesélnek majd nekünk. A Hafner Borászat kóser kínálatát szakértői felvezetésben ismerhetjük meg, s ami […]
Szabó Dániel – zongora, kompozíciók Ávéd János – szaxofonok, fuvola Bacsó Kristóf – szaxofonok, klarinét Ifj. Tóth István – nagybőgő Csízi László – dob A Szabó Dániel Quintet tagjai hazánkban és nemzetközi vizeken egyaránt aktív, élvonalbeli zenészek. A formáció a zenekarvezető Szabó saját kompozícióit adja elő: progresszív, de a közönség számára is elérhető, stimuláló zenét. […]
22:00-23:00 Lézeres csillagképtúra, legendák, mítoszok, csillagnevek eredete. 23:00 A Szaturnusz és a Neptunusz a távcsőben! A Szaturnusznak már rálátunk a gyűrűjére, a Neptunusz apró türkizkék korongocskáját is megfigyeljük egy vérbeli csillagászati távcsővel. Helyszín: a Bükkös-patak töltésének a Duna korzó felőli vége, a Kacsakővel szemben A részvétel ingyenes.
Utazzunk együtt a ritmusok hullámain! Psychedelic, afro-funk, boogie és disco különlegességek a világ minden tájáról, talán még a perui hegyek misztikumából is. Egzotikus lemezritkaságok Andd előadásában.
Immáron tizedik alkalommal rendezzük meg a Bükkös-patak partján, az Apor híd és Kanonok utcai híd közötti szakaszon a Szentendrei Szabadtéri Tárlatot. Évek óta Szentendre egyik leglátogatottabb rendezvénye vagyunk. Mindenkit szeretettel várunk a Montmarte hangulatú kiállításra, ahol találkozhattok közel ötven művésszel, festőkkel, szobrászokkal, fotósokkal!
Több éves hagyományainkhoz híven ismét közösen, szabadon alkothatunk és készíthetünk két óriási festményt a Templomdombon, Zarubay Bence szentendrei képzőművész segítségével. Felfedezhetjük a szentendrei őstémákat miközben bárki kipróbálhatja a közös alkotás élményét.
A fesztivál ideje alatt a Parti Medve nyomatai 20% kedvezménnyel kaphatók. Válogass kortárs grafikusok, illusztrátorok csodás képei között!
Az érdeklődők megismerhetik a kerámiatárgyak gyártástechnológiáját, bemutatják a munkafolyamatokat.
A kiállítás a Blue Land Folklor előtti Virágok és Kívánságok terén látható. Az üzlettulajdonos gyűjteménye olyan eredeti méretű, illetve gyerekjátéknak készült babakocsikból áll, melyek a 19-20. századból származnak. Az arra járók nemcsak a babakocsik “évjáratát”, hanem jellegzetességeit, és érdekességeket is megtudhatnak.
A fesztivál ideje alatt a Felnőttmegőrző - Társasjátékos Klub rendkívüli játéknapokat tart: társasjáték-maraton három napon át! Játszhatsz a felnőtteknek szóló legjobb stratégiai, és logikai társasjátékokkal. Gyere, nézz körül, aztán úgyis itt ragadsz! Szeretettel várjuk a társasjátékokat szerető felnőtt érdeklődőket! Látogasd meg a Klub honlapját is! Kövess bennünket a Facebook-on!
Egész napos festés a Japánkertben – Szentendre Éjjel-Nappal 2025 Szentendre, Japánkert 2025. augusztus 31. | 10:00–18:00 Ingyenes | A festés szabadon látogatható | A hangtálas művészetterápiára regisztráció szükséges Gyerekbarát esemény Légy részese egy különleges napnak Szentendrén, a Japánkert varázslatos környezetében! A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében várunk egy szabad, természetközeli alkotói élményre. 10:00–11:00 – Hangtálas művészetterápia (regisztrációhoz kötött)A napot […]
A Mana Ékszerstúdió 2003-ban alakult Szentendrén, azzal a céllal, hogy láthatóvá és elérhetővé tegye a kortárs ékszer műfajának legújabb hazai eredményeit. A 2005 óta Jermakov Katalin ötvösművész vezetésével működő stúdió -amely egyszerre nyitott műhely és galéria - a kezdetektől fontos feladatként tekint az oktatásra is. A rendszeresen induló, többszintű ékszerkurzusok, alapozó technikai tanfolyamok, az alapvető […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Hívunk és várunk Benneteket és 1-4 éves gyermekeiteket egy különleges Maszatworkshopra, ahol a kicsik játszva fedezhetik fel a kreatív alkotás örömét! Legyen […]
Egy közös történet. Egy közös küldetés. Idén ünnepeljük a Mikrocsodák Múzeumának 20. évfordulóját. Ebből a különleges alkalomból egy közös küldetésre hívunk mindenkit! Szeretnénk meghívni, hogy csatlakozzon hozzánk és segítsen a történetünk megosztásában! A segítséget egy különleges játékkal és egy egyedi kedvezménnyel ajándékozzuk meg a közelgő Szentendre Éjjel-Nappal Fesztiválon. Hosszabbított nyitvatartás a fesztivál alatt A Szentendre Éjjel-Nappal […]
A Dumtsa Kézműves Kirakodón ékszerek, kiegészítők, táskák, kerámiák, antikvár könyvek és még sok más megtalálható. A termékek ráadásul a legkülönbözőbb technikákkal, anyagokból készülnek: például üvegből, nemezből, akácból, de tűzzománc munkákat is találhatunk majd a standokon.
A Szentendre Éjjel-Nappal keretein belül ismét várunk bennetek egy kis külön kényeztetéssel. Csatlakozz hozzánk te is! 10:00-16:00 Henna-Manzer Orsi - Adományos program10:00-14:00 Arcfestés gyerekeknek-Nagy Bogi - Adományos Program10:00-20:00 Lélek Rezgés – Hangok és illatok női harmóniábanRészvétel: Ingyenes, regisztrációhoz kötött, adományos jellegűRegisztráció és részletes program: https://www.lifelong-balance.com/események Egy nap, amikor a lelked is arathat...A nyár vége mindig különleges: […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Hogyan lehet a világot az arány a kompozíció és a forma törvényei szerint újrastrukturálni? Barcsay Jenő festményeinek inspirációjára, a résztvevők egyéni nézőpontjaik […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Szeretettel várunk minden alkotni vágyót – kicsiket és nagyokat – egy különleges, közösségi élményre, ahol egy hatalmas vászonra együtt festhetünk! Engedd szabadjára […]
Szente Krisztina kerámiaművész szeretettel vár minden érdeklődőt a stúdióba, sok-sok porcelánnal és kínai tea kóstolóval.
Rutkai Bori Banda trióbábos gyerekkoncert Rutkai Bori - ének (tánc, báb, stb.), Darvas Kristóf - zongora, Németh Csaba - ütőhangszerek Egyszerre koncert, bábszínház, zenélő játszótér és családi táncolda. Palacsinta vonaton érkezünk Kukutyinba a Hosszúfejű királyfi lakodalmába, tenyeres-talpas mackó diszkót trappolunk, Zsebtengeren kalózkodunk, Piciklikkel gurulunk a Citrom Cirkuszba, Sárkányjárgánnyal emelkedünk a magasba. Bori horgolt, színpompás bábjaival […]
A Barcsay 125 emlékév alkalmából kivételesen megnyílik a Barcsay Múzeum! Házigazda: Gergye Krisztián A különleges nap során projektorok vetítik az ikonikus szentendrei kötődésű művész képeit és rajzait a múzeum tereiben, ahol a falak életre kelnek, az alakok mozogni kezdenek. A látogatók szabadon barangolhatnak ebben az újraértelmezett képuniverzumban – egyedi, érzéki találkozás Barcsay világával. Időszakonként élő […]
Egy kondér népmese – a bábjáték címe, utána a pizza, ami magáért beszél! 11:00 – 11:45 – Egy kondér népmese Főzőcskézős népmesecsokor bábokkal, zenével fűszerezve, ezt főzte ki a gyereknek a Völgyhajó Bábszínház! Íme a recept: Végy egy csapat játékos kedvű gyereket, és sózd be őket alaposan. Ez után vedd elő a legnagyobb kondérod, tegyél […]
"Ne felejtsd el honnan jöttél, de tudd hova tartozol..."Papadimitriu Athina és Magyar Elektra zenés műsora A Tahiban élő színésznő és lánya dalokkal, versekkel mesél görög származásáról és magyarságáról. Helyszín: Barlang kert (Szentendre, Duna korzó 18.) A belépés ingyenes.
Egy nyári hétvégére a Görög utca falai galériává alakulnak.Képek kerülnek a vakolatra, történetek a kövekre. Szemek figyelnek, lábak lassítanak, és talán valaki meghallja a fal meséjét. Gyertek, nézzetek, álljatok meg egy pillanatra!A festmények megszólalnak – és talán bennetek folytatják tovább a mesét. És ha úgy érzed, egyik hozzád szól – hazaviheted!Mert minden megvásárolt kép nemcsak […]
Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a dm Szépségjárattal, legyen szó fesztiválokról, családi napokról, zenei eseményekről vagy gasztro rendezvényekről. Augusztus 29-én és 31-én begurul a dm Szépségjárat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválra tele meglepetésekkel, ajándékokkal! A buszban egy profi sminkes és fodrász fogadja a látogatókat, akik dm saját márkás termékekkel készítenek ingyenes sminket és frizurát. […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. M. Küttel Zsófi építész, fazekas, keramikus. Kislány kora óta imád sarazni, homokozni, építeni. Még kisiskolás korában ismerkedett meg az agyagozással, de komolyabban […]
Hogyan működnek a szövőszékek, mi a különbség, hogyan születnek a minták? Hogyan született a nyitott műhely? Kik, és miért járnak ide, megismerkedni a szövéssel? A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a brigitta.bicskei@gmail.com címen lehet.
A legendás Vajda Lajos Stúdió tagjai kísérleti, ugyanakkor egymással párbeszédet folytató kiállítási teret hoznak létre augusztus utolsó hétvégéjére. A programsorozatban a stúdió tagjainak kiállítása mellett szerepelnek majd „nehézzenei” elemek, audiovizuális és kísérletező performanszok is. augusztus 29. péntek 19:00 Instabil oldalfekvés c. kiállítás megnyitó esemény / Szurcsik József képzőművész, közreműködik Mákó Miklós trombitaművész 19:30 Phantom set / Mákó Rozi […]
Több éves hagyományainkhoz híven ismét közösen, szabadon alkothatunk és készíthetünk két óriási festményt a Templomdombon, Zarubay Bence szentendrei képzőművész segítségével. Felfedezhetjük a szentendrei őstémákat miközben bárki kipróbálhatja a közös alkotás élményét.
BOGYÓ ÉS BABÓCA 7. - MESÉK A PÖTTYÖS HÁZBÓLmagyar animációs film, 70 perc, 2025 Várunk a Pöttyös házba sok-sok játékkal, nyereménnyel! Bartos Erika Mesék a pöttyös házból című könyvéből készült az új, 13 epizódból összefűzött 70 perces mesefilm. A népszerű sorozatból készült hetedik mozifilmben a gyerekek kedvenc mesehősei gyűlnek össze, hogy felelevenítsék az elmúlt év […]
Napút – Az Ékszerek Színháza Kortárs ékszerkiállítás hazai és nemzetközi alkotók részvételével A nyár a fény, a mozgás, a találkozások és az emlékek időszaka – az érzékek kitágulnak, a színek teltebbé válnak, a pillanatok súlyt kapnak. A „Napút – Az Ékszer Színháza” című kiállítás ezekre az élményekre épít: kortárs ékszereken keresztül idézi meg a nyár […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A tárlatvezetésen való részvétel ingyenes.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Szeretettel meghívunk titeket A szecesszió forradalma című kiállítás finisszázsára, ahol Zabolai Margit Eszter standupossal búcsúztatjuk a kiállítást! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz […]
A Duna korzón a város és a természet harmonikus ötvözetben egyesül. Három napon át izgalmasan élhető forgatag vár itt mindenkire: zenei műfajkavalkád a Lázár cár tértől a Barlang kerti nagyszínpadáig, gasztronómiai tobzódás a teraszokon, népi és urbánus játékok nem csak gyerekeknek. Gólyaláb, kötéltánc, bábszínház és tűzzsonglőr; magyar népzene, japán teák, jiddis dalok és szerb falatok - mindez […]
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Várjuk a kicsiket és nagyokat egy délutáni kavicsfestésre és társasozásra a Barangoló a Dunakanyarban című foglalkoztató könyv apropóján!Varga Viola művészettörténész és múzeumpedagógus […]
Családi alkotóműhely Inzán Krisztina és Szabó Zsóka vezetésével, préselt virág kép, szárazvirág dekor. Részvételi díj: 4.900 Ft/fő, amely két alkotást tartalmaz
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. Szabó Noémi művészettörténésszel, kurátorral három múzeumon és az azokban rendezett kiállításokon keresztül (Ferenczy Múzeum, Kmetty Múzeum, Barcsay Múzeum) vezet utunk, amely során […]
Illaberek Bábszínház - Vitéz László Írta: Laboda Kornél, tervező: Horváth Márk, zene: Darvas BenedekJátssza: Nizsai Dániel Vitéz László az egész világot bejárta Makaótól Kakaóig, és hazatérve csak egyetlen vágya van: aludni egy jót a saját ágyában. Csakhogy az ágya nincs a helyén, és a háza sincs, sőtmitöbb, időközben az egész erdőt kisajátította a Főminiszter. Mit […]
They call them Acideal.Their weapons are samplers and synths, and they are not afraid to use them.No-one is safe.
Felelősségünk és feladatunk van. Nem csak érzünk, hanem alkotunk is. Világokat építünk, hagyományokat teremtünk. Felfedezünk, gondolkodunk, elmélyülünk, összefogunk. Döntünk jó és rossz között. Tapasztalunk, figyelünk és alkalmazkodunk. Vágyunk az inspirációra, tudásra, érzelmekre, fejlődésre és közösségre. Ezek vagyunk mi - utat keresve az ismeretlenben.
Augusztus 29-31. között idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szentendre Éjjel-Nappal nyitva fesztivált. A nyárzáró városi fesztiválhoz az FMC múzeumai is csatlakoznak alkotó workshopokkal, ékszerkiállítással, színházi, táncművészeti, irodalmi, zenei, kézműves, képzőművészeti és gyerekprogramokkal. A tárlatvezetésen való részvétel ingyenes.
Berend Iván grafikus és festőművész életmű kiállításához kapcsolódó Feledy Balázs kurátor tárlatvezetés. Az élmény a Friends in Jazz együttes koncertjével válik teljessé.
MACONDÓBAN HULL AZ ESŐ | Bányai Kelemen Barna Márquez-novellákat olvas Piazzolla dallamokkal Anna Margit: Csillagpor Astor Piazzolla muzsikát játszanak a zenészek: Koltai Kata (gitár), Bartek Zsolt (klarinét) Dramaturg: Török Tamara Zenei dramaturg: Koltai Kata Gabriel García Márquez írásai hétköznapi emberek egyszerre hihetetlen és nagyon ismerős történetei, tele csodás eseményekkel, fülledtséggel, brutalitással, humorral és melankóliával. augusztus […]
A „Nincs visszaút” egy lenyűgöző, részes dokumentumfilm sorozat, amely két magyar férfi közel négyéves világkörüli biciklis kalandját követi. Az utazás nemcsak a Föld tájait tárja fel, hanem egy mély belső átalakulás története is. A főszereplők ismeretlen kultúrákat és embereket megismerve fizikai és érzelmi határaikat feszegették. A sorozat lenyűgöző képi világgal és őszinte narratívákkal mutatja be a bátorságot, […]
Hétvégi örömzene a Művész teraszán! augusztus 29. péntek 19:00 Papa Jazz Trio Táncolható, örökzöld melódiák nem csak jazz kedvelőknek. 21:00 Latin Combo Duo Kubai élőzene. augusztus 30. szombat 19:00 Szoba Blues Az ismert humorista páros félnótás minikoncertje sajátos szövegű blues-rock dalaikból. 20:30 Rumba Fuerte Trio Kalandozás a spanyol és latin-amerikai zene világában. Flamencós alaphangulat, sok […]
Az együttes a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott. A zenekar alapításban - a tagokat összekötő több éves barátság mellett - leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a magyar és modern balkáni zenéért. Első lemezük a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg 2015 szeptemberében. A megjelenés után szinte azonnal, igen erős […]
Spotify - NEQ: Return: https://spoti.fi/42STvmc Youtube - NEQ: Return: https://bit.ly/3CGBUTR Apple Music - NEQ: Return: https://apple.co/44f8Hes Az Artisjus-díjas Nagy Emma Quintet a modern, kortárs jazz új generációs képviselője. Az idén hatodik születésnapját ünneplő zenekar rövid idő alatt járt be hosszú utat. A rengeteg hazai koncert mellett versenyek és fesztivál fellépések alkalmával jártak Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban, […]
Ez a szétmálló hangerdő, avagy post-rock szentendréről, egy kis shoegaze a dunakanyarból. Balázs Bence(Ex-Warpigs,FFabrik,CHIP) új zenekara szentendrei illetőségű tagokkal, akik egy sötét üres kisvárosban autókázva együtt keresik a jövő fényeit, a jövő dallamait. Tagok: BBence: gitár, ének, szintik Grőber Máté(Kaktusz): Basszusgitár Masát Máté: Dobok Sasvári Bertalan: Szólógitár
MACONDÓBAN HULL AZ ESŐ | Bányai Kelemen Barna Márquez-novellákat olvas Piazzolla dallamokkal Anna Margit: Csillagpor Astor Piazzolla muzsikát játszanak a zenészek: Koltai Kata (gitár), Bartek Zsolt (klarinét) Dramaturg: Török Tamara Zenei dramaturg: Koltai Kata Gabriel García Márquez írásai hétköznapi emberek egyszerre hihetetlen és nagyon ismerős történetei, tele csodás eseményekkel, fülledtséggel, brutalitással, humorral és melankóliával. augusztus […]
Szentendre Fő tere ezúttal valóban vászonná válik. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál egyik különleges programjaként a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből válogatott művek fényfestményekként vetülnek a tér épületeire. Az esemény során többek között Bálint Endre, Balogh László, Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Bartl József, Czóbel Béla, Deim Pál, ef Zámbó István, El Kazovszkij, Gy. Molnár István, Holdas […]
A Sauropoda zenéje különböző stílusok, megközelítések: a jazz, a progresszív rock, avant-garde és orientális zenék találkozása. Hosszú, regényes szerzeményeikben jellemzően több tétel szólal meg, éles váltásokkal az egyes részek között. Sajátos, misztikus világaikat eltérő zenei eszközökkel teremtik meg. A zenekar játékos, kiszámíthatatlan és komplex. 2024-ben jelent meg a második lemezük a "The Overstory" a Blue […]
Helyi èrtèkű behelyettesítès az unalom ellen, fázisceruzával írt nem lètező szövegek, egy meghatározhatatlan mindenre emlèkeztető alterszőnyegen. Könnyű ès testes borok mellè egyaránt ajánlott szárazrock. Számaik művészeket és korokat megidéző kulturális áthallásokkal, megtörtént események alapján íródtak és kifordított valóságunk történeteit mesélik el. A Janó- Pötyi műhelyből kinőtt banda most újra zúz! Boda "Rozi" Gyöngyvèr- szintetizátor Bürger […]
Lovasi András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 350 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik. […]
Borbély Mihály – szaxofon, fúvós hangszerek Tálas Áron – zongora Horváth Balázs – bőgő Szabó Hunor – dob vendég: Németh Juci - ének A szentendrei Barlangban huszonhárom esztendeje működő Borbély Műhely klub a hazai jazzélet referenciapontjává vált. Az Artisjus, eMeRTON, Lovagkereszt, Szabó Gábor és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert Borbély Mihály […]